Rólam

tanulmányok,, végzettségek

"Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek Ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van."
Carl Rogers


Rádonyiné Walter Krisztina vagyok, háromgyermekes édesanya. Nagyon fontosnak tartom egy jól működő családban az egymásra való odafigyelést, a harmóniát, vagyis Test-Lélek-Szellem egyensúlyát. Ahogy jöttek a gyerekek, egyre biztosabbá vált számomra hogy nem az eredeti foglakozásommal, külkereskedőként fogok érvényesülni, bár néhány szép évet eltöltöttem az üzleti életben majd önálló vállalkozóként a kereskedelemben, mégis úgy láttam jónak, hogy harmadik gyermekem születése után főállású anya leszek. Nagyon meghatározóak voltak ezek az évek. Örültem, hogy mellettük lehettem száz százalékosan, ezt azzal hálálták meg, hogy vidám és egészséges gyerekek voltak (most is azok :)). Nagyon sokat tanultam tőlük, amit ma is kamatoztatok a munkám során. Olvastam, tervezgettem, hogyan tovább... azonban 2006-ban, valahogy kibillentem ebből a törékeny egyensúlyból, amikor is rögtön jelzett a testem, de csak akkor figyeltem rá igazán, ahogy jött egy komolyabb betegség. A gyógyulásom, ami végleg elindított ezen az úton, amin mindig is jártam. Elkezdett foglalkoztatni a lélek és test kapcsolata, a pszichoszomatika, ami által sok mindent megértettem. Úgy döntöttem szeretnék minél többet tudni a komplementer medicináról, hogy másokat is támogathassak elakadásaikban és elkezdtem a (soha véget nem érő) tanulmányimat, és egyben önismereti utamat. Természetgyógyász lettem, merthogy én is "természetesen" gyógyultam gyógyszerek nélkül és a családban is ezt alkalmaztam, a szeretet az odafigyelés a prevenció volt a cél és működött és működik. Tanultam reflexológiát, fitoterápiát, tuina masszázst... de ez csak egy híd volt ahhoz, hogy az emberek lelkével kezdjek foglalkozni, természetesen ebben is az alternatív megoldást választottam, a kineziológiát. Ez egy holisztikus rendszer, amely összekapcsolja a tradicionális keleti és a nyugati technikák elemeit. A cél az egyensúly megteremtése, a test energiaáramlásának helyreállítása, a feszültség csökkentése a szervezet természetes öngyógyító képességének megerősítése által. Hasonló módon, mint a szomatodrámában, a "Test beszél helyettünk" csak kicsit másképp. Azt azonban a szomatodráma mutatta meg, hogy az önismereti utat nagyon is érdemes az önszeretettel kezdeni, méghozzá a testünkkel való ismerkedés által.

Ez az a módszer, amellyel a gyerekek is játszva "gyógyulnak"  most már több év tapasztalatából (2016 óta) és a szülői visszajelzésekből bátran állíthatom. Életre keltik belső képeiket, játszanak az érzelmeikkel, összebarátkoznak félelmeikkel.

Számomra a kineziológia és a szomatodráma lehetővé teszi, hogy egyénileg vagy csoportosan foglalkozhassak a hozzám forduló felnőttekkel és gyermekekkel. Két olyan módszer, amely tapasztalataim alapján harmonikusan alkalmazhatóak párhuzamosan. Ezeket nagyszerűen tudom ötvözni az OH-kártyával és a személyreszabott Kronobiológiai elemzéssel és Grafomnézissel.

Szeretettel és teljes nyitottsággal kísérlek téged az utadon, ha megtetted az első lépést és hozzám fordulsz bizalommal.

Tanulmányok, Végzettségek

  • Enneagram - Odrobina Márta 2019

  • Kronobiológia - Odrobina Márta 2019

  • Rajzteszt - Odrobina Márta 2019

  • Szomatodráma Szakember - dr Buda László (Testtől Lélekig Alapítvány) 2017

  • Szomatodráma Játékvezető - dr Buda László (Testtől Lélekig Alapítvány) 2016

  • Szomatodráma Egyéni Konzulens - dr Buda László (Testtől Lélekig Alapítvány) 2016

  • OH Kártya Instruktor képzés - Németh Lóránd 2017

  • Three in One Concepts OB kineziológia VII-X. -- Várhidi Ilona (Sub Rosa) 2015-2016

  • Three in One Concepts OB kineziológia I-VI. (ismétlés) -- Várhidi Ilona (Sub Rosa) 2014-2015

  • Mozgásprogram eltérő fejlődésmenetű 3-8 éves korosztály számára -- Tótszöllösy Tünde 2014

  • AKÉTA (Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó) -- dr Varjú Márta, Gál Attila

(Lifecons Akadémia) 2012

  • Grafomnézis -- dr Varju Márta (Európa Akadémia) 2012

  • Touch For Health I-II -- Gál Attila (Európa Akadémia) 2010

  • Stress Release kineziológia I-IV. -- Gál Attila (Európa Akadémia) 2010

  • TEK-kineziológia I-II. -- dr Varju Márta, Gál Attila (Európa Akadémia) 2010

  • Three in One Concepts OB kineziológia I-VI. dr Varju Márta, Farkas Katalin, Gál Attila (Európa Akadémia) 2009-2011

  • Edu-kineziológia/Brain Gym -- Gál Attila (Európa Akadémia) 2009

  • Kineziológus szakvizsga - ETI 2009

  • Reflexológus szakvizsga -- ETI 2008

  • Állami természetgyógyászati és egészségügyi képesítés - ETI 2007

Rádonyi Krisztina

Telefonszám: +36306830085

E-mail: radonyi@t-online.hu

Rádonyi Krisztina/VégtelenÉrintés
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el